Mit tükrözünk vissza nagy közösen ???? Uuuhhhh ....

Viktor Veres

Tegnap

" Ez a kép Erőss Zsolt balesete után, a rehabilitácón készült, Budakeszin. A tornateremben a monoton gyakorlatok közben is az ablakot, a Napot nézte Zsolt, alig várta hogy végre "kiszabaduljon" és mehessen.
Nem akartam írni Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnéséről, amíg nem tudni biztosat, de ismét kiverte nálam a biztosítékot ennek az országnak a morális és mentális állapota.

Bővebben: itt a facebookon és az online híradásokban is a hozzászólások egy jelentős része (nem egy-kettő, hanem egy JELENTŐS része!!!) undorító módon gyalázza Erős Zsoltot.
Minek ment oda, nem volt elég, hogy egy lábát már elvesztette? Minek vállal ekkora kockázatot? Honnan van rá pénze? Felelőtlen, megölte a fiatal Kiss Pétert, önző volt, nem gondolt a gyerekeire, stb., stb...
Életveszélyes mászni, leesik, bla-bla-bla...

Emberek, akik most belerúgtok! 

Hol voltak az ilyen stílusú hozzászólásaitok, amikor Zsolt első magyarként feljutott az Everestre és kitűzte a HAZÁNK lobogóját??? 

Nem a névjegykártyáját hagyta ott, hanem a nemzeti lobogót!

Van egy tippem: az akkor a magyarok hőseként ünnepelt Zsolt jobb vagy bal oldalán egy közös fotó erejéig, ismeretlenül. 

Csak hogy lehessen dicsekedni itt a facebookon, vagy a haveroknak a „pózolj Erőss Zsolttal, a hőssel” képekkel! 

Sokat kockáztatott? Nem tisztem megítélni, lehet hogy sokat. 

De a profik egy mászásra alaposan felkészülnek, több hónapot, esetleg egy évet is készülnek a csúcstámadásra.

Márpedig Zsolt profi. 

Szerintem sokkal többet kockáztatnak azok, akik hirtelen ötlettől vezérelve rövidnadrágban, strandpapucsban egykerekeznek a százötven lovas motorral az Andrássy úton, vagy épp az autópályán 150 km/h-nál írnak SMS-t, vagy „csak egy sört ittam, hazagurulok a szomszéd faluba” stílussal, vagy épp 2 óra alvással vezetnek nap mint nap. 

És ők nemcsak a maguk, hanem tök ismeretlen emberek életét veszélyeztetik nap mint nap.
Én még mindig reménykedek abban, hogy beásták magukat, erőt gyűjtenek és egyszer csak jön a hír, hogy fáradtak, kimerültek, kórházban vannak, bármi. 

Zsolttal az Everest meghódítása utáni hazatérését követően akkor találkoztam másodszor, amikor a tátrai balesete után a Balesetiben lábadozott, miután amputálták a lábát. 

Lenyűgözött az az életerő, az a pozitív kisugárzás, ami áradt belőle.
Mindenki tegye a szívére a kezét: Ki az, aki a lábának -Zsoltnak a legfontosabb „munkaeszköze”- elvesztése után egy nappal már azzal poénkodik, hogy „Ne lábatlankodjatok már itt! Ja, aki lábatlankodik, az én vagyok...” 

És tiszta szívből nevetett a saját poénján. 

Utána már én is nevettem, -ugyanis ezt a poént kollégámnak és nekem eresztette el a Balesetiben, amikor riportot készítettünk vele- amikor leesett, hogy ez az ember tényleg így kezeli a saját, cseppet sem könnyű helyzetét. 

Nem kesereg, nem rinyál, nem néz vissza, nem másokat okol, hanem új célt tűz ki maga elé és töretlenül megy előre.
Ki az, aki egy ekkora csapást így tudna elviselni? Ki az, aki két héttel egy lábamputáció után már bordásfalra mászna???
Én magamról tudom, hogy valószínűleg nem lenne ekkora lelkierőm hogy ilyen könnyen kezeljek egy ekkora traumát. 

És meg merem kockáztatni, hogy sokan vannak még így. 

Csak van aki bevallja, van aki nem.
És EZ az a mentalitás, amit csak kevesen értenek meg. 

Amikor Edmund Hillary elsőként megmászta az Everestet, megkérdezték tőle, hogy miért mászta meg a hegyet? Ezt válaszolta: „Mert ott volt...”
Emberek! Tudjátok hol tartanánk ilyen mentalitású emberek nélkül? A középkor elején! 

Az ilyen mentalitású emberek, a felfedezők nélkül nem fedeztük volna fel Amerikát, Ausztráliát, nem jutottunk volna el a Holdra, nem lenne mindennapos az, hogy felülünk a repülőgépre és pár óra múlva már a bolygó másik felén szürcsöljük az italunkat. 

Aki ismer, tudja, hogy szeretem a kihívást, szeretem a kalandot, az extrém helyzeteket. A századrészébe ha belekóstoltam annak, amit egy Himalája 8000+ csúcs megmászása jelenthet. 

De azt tanúsíthatom, hogy amikor az ember átlépi a saját -maga által vélt- korlátait, az valami fantasztikus érzés.

Azt hiszem tudom mi hajtja Zsoltot, amikor hívja a Hegy. 

Az az érzés, hogy átlépi a saját korlátait. Lehet hogy most túl nagyot lépett.
Számomra Erőss Zsolt akkor is példakép. Emberileg, kitartásban, lelkierőben. Így jelen időben. "

Az utóbbi 3 hétben markáns tükörkép vetült vissza akár az A. Jolie-s, vagy a ByAlex és most az E. Zsolt kapcsán arról valójában , hogy hol is tartunk nagy közösen a mentális állapotainkban, melynek valóban döntő része : az irigykedésekről-rosszindulatról-agresszívitásainkról-belső boldogtalanságainkról üzennek ... 

Még egy ilyen elfuserált országot ..... uuuhhh.........

És ugye senki nem csodálkozik azon, miért is fetrengünk a nagy közös gödrünk alján ily módon és persze ne felejtsük el a jelen vezetésünk élén rajtunk nagyon is röhögős és érzéketlen nagymesterünket , aki csak azon állapotainkat használja, melyet talált bennünk és ügyes munkát végzett a megoszthatottságunkkal és a belső árnyaink kibontásával  .... Bravóóóó.... 

Hát van miért büszkének lenni magunkra, úgy néz ki .... 

( Tisztelet a kivételeknek !!!!! ) ..........

Hogy a fenébe nem tud közösen örülni és pozitívan gondolkozni a magyar emberek többsége olyan emberek felől sem , aki-akik többet tettek annál , mint azok, akik lehúzzák azonnal azon személyiségeket, akik mertek bátrabbak , erősebbek és büszkébbek lenni és néhány cm-el előrébb rugdosták a megzsugorodott jó hírünket ..... Mit keresek még ebben az országban , a francba..... ??????