2009. december 9., szerda

És akkor ma délután elkezdtek potyogni a könnyeim........


Nem tudom miért kezdtem el sírni......, de ez most olyan jóságos és felszabadítós élmény volt, ahogy már jó régen nem éreztem így.....
Igaz, hogy tegnap este már a kimerülés szélére kerültem, önmagamhoz képest meglepő módon, mert azt gondoltam , hogy: "húdevégtelenül" bírom a mostani bevállalásaim.....
Még az a szerencse, hogy masszív géneket örököltem szabolcsi felmenőimtől, aztán ma reggelre összekaptam magam és befejeztem 4 db tündért....... kicsit fellélegeztem, mert lassan már látom az alagút végén a fényt........
Na, de visszatérve a könnyekre......
Szerintem nehezen tudom én azt feldolgozni, hogy annyi kedvességet, szeretetet, támogatást kapok oly sok mindenkitől, akivel a munkáim során kapcsolatba kerülök......
Naponta bontom ki azokat a leveleket, melyektől az energiáim meg-megújulnak és nagyon hálás vagyok bárkinek, aki jól bánik velem............
És azt is nehezen tudom feldolgozni, ahogy naponta formálódnak ki kezeim közül a tündérek és ki tudja még milyen kis lények, kik olyan erős élményekhez juttatnak el , melyektől szintén zavarba jövök......
Annyi mindent kellet visszafojtanom önmagamba évtizedekig, hogy 40 éven túl és most jutott el oda az életem, hogy már egy éve teret nyerhetett a bennem rekedt oly sok mindenféle kifejezéstömeg és iszonyatosan dübörög ki belőlem az énem egy-egy kis darabkája........
Tudom, hogy minden úgy van jól, ahogy van...... Ki tudja, most hol lennék, ha nem lett volna olyan magányos a gyermeki létem, ha egyáltalán éreztem volna a szüleim büszkeségét azért, hogy olyan vagyok, amilyen.......
Mert úgy nőtt fel a gyermeki részem, hogy szomorú maradt......
Biztos ezért nem is akartam, hogy felnőjjön a lényem egy része, mert erős csalódással járt a felnőtt világ magamra hagyós része....... Ezt nem lehet megbocsájtani és eltemetni örökre...........
A gyermekek világa az a számomra, melyben úgy tudok megfürdőzni, hogy üde-tiszta-friss és energiákkal telített leszek....... Talán ezért varrok babákat, és egyéb textilfigurákat, mert boldog leszek, ha arra gondolok, milyen őszinte érzelmekkel nyúlnak majd hozzájuk......
És ez nagyon fontos, mert én is azokat az érzelmeim építem a testekbe, melyeket a felnőttvilágba már nem szívesen pakolok bele........ és amúgy is nehezen fejezem ki az érzelmeim.....
Mikor fényképezem akár csoportokban a babáim ( ahogy ma délután és akkor egyszercsak elkezdtek potyogni a könnyeim), akkor érzem mindig, hogy teremtettem valamit megint és nagyon jó érzés........... és ez más, mint a gyermekeim - családom felé táplált érzelmek........
Mindenkinek köszönöm, akik miatt jelenleg úgy élhetek, hogy azt teszem, amitől jobb emberré válhatok napi szinten......

16 megjegyzés:

  1. Te kis butus!!! MI köszönjük! !!!!!!!!!!!!!!!!!!


    :))))))))))))))

    VálaszTörlés
  2. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚgy szeretünk!!!!:)))

    VálaszTörlés
  3. Ejj! :D
    .....de ha ez egy felszabadító sírás volt, akkor jó! Ugyanakkor a decemberi nyomás és a folytonos köd, eső, köd, eső, maga az alkotói személyiség réme! Ilyenkor tényleg jól esik minden csepp támogatás! SZÉPEK ÉS ÉDESEK A TÜNDÉRKÉID! Mi itt Szentendrén imádjuk őket!

    VálaszTörlés
  4. ....Na jól van, már lehiggadtam.... Kicsit túlfolytam önmagamon kívülre......
    Pánikroham alább hagyott, a holtponton átlendültem és legyőzöm önnönmagam újra.....
    Köszönöm az együtérzéseket Kedves Mindenkinek....

    VálaszTörlés
  5. Látod! Larion örül, és a nap is kisütött :). (Legalábbis Pesten.)

    VálaszTörlés
  6. Tegnap valami lehetett a levegőbe, én is ilyen lelkileg kicsordulós kedvemben voltam:)
    Kell is néha kiengedni a gőzt, akár könnycseppek formájában, érezni a sós cseppeket, annak tudatában, hogy sokan szeretnek. Örülj gyermeki lelked darabjának, tápláld tovább kicsikéid vidámsággal, szeretettel.
    S bizony tudd, te nem csak varrogatsz, Művészetnek hívják, amit nap, mint nap létrehozol.
    Ezt nem lehet tanulni, így kell születni, mosolygó lélekkel.
    Szeretettel:
    Kata

    VálaszTörlés
  7. Kedves Larion, szép, amit írtál, hogy leírtad, s hogy ezt és így érzed! A könny nem bűn, akkor sem, ha fáj, akkor sem, ha jó! S a legnagyobb ajándék az, hogy megérezheted azt, amit oly sokan soha talán! Babáid pedig, azok a szépek mind, mind azért születnek kezed alatt, hogy megélhesd azt, ami annak idején elveszett! Hát, szépítsd őket tovább, s a Te lelked pedig aranyozódjon be azok által, akik megbecsülik és legfőképpen meglátják benned a valódi Tündért! :)

    VálaszTörlés
  8. Most megint mindjárt pityeregni fogok, mert olyan kedvesek vagytok!!! Köszönöm !!!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon-nagyon SZERETÜNK és remélem,hogy a távolság ellenére is eljut odaáig Hozzád ez a sok-sok szeretet! :)
    Tudod aki ad az kapni is fog és márpediglen te nagyon sokat adtál az elmúlt időben Nekünk! Köszönjük Neked,hogy vagy!!!! :)

    VálaszTörlés
  10. Erika, most úgy átölelnélek.

    VálaszTörlés
  11. Larion! Én csak sajnálom azokat, akik képtelenek sírni. Milyen marhaság, hogy a fiainknak is ezt tanítjuk - pedig talán kevesebb lenne az erőszak a világban. (Illetve hát azért tanítják nekik ezt, hogy erőszakosak legyenek, mert tévesen azt gondolják, hogy csak így tudnak majd érvényesülni. Pedig dehogy!) Mindenesetre az én fiam bármikor sírhat, rá is szólok anyósomra, mikor a másik (amúgy 5 éves unokának) azt mondja, hgy egy férfi nem sír. Hát elég baj lesz az neki!
    Érdekes, amit a gyerekkorodról írtál. Olyan harmónia árad a fotóidról, hogy mindig ezt gondoltam: tessék, itt egy nő, akit mindig elfogadtak. Úgy látszik tévedtem. De abban azért biztos vagyok, hogy tisztáben vagy Önmagaddal.

    VálaszTörlés
  12. Ja, és a személyed számomra példa értékű. Nagyon erős és bátor nő lehetsz. Íme, ki lehet törni a múlt ketrecéből.
    Mindig örömmel olvasom az új bejegyzéseidet, és várom az új alkotásaid fényképét. Te vagy a reménysugár, hogy így is lehet!

    VálaszTörlés
  13. Mélisandének: Egyetértek Veled abban is, hogy nem helyes irány a fiúknál az érzékenységük lefojtása és az erőszakra való egyértelműs nevelésük, mint egyetlen lehetséges útirány..... Szánalmas és ostoba elavult közhely meg kitudja mi ez...... Annyi minden van, amin ideje lenne változtatni!
    Nézzünk körül a világban, a sok férfi vezető körül ott sorakozik a háborúk-vér és erőszak életben tartása-ápolása ...... Miért nincs több nő vezetői szerepben? Mennyivel békésebb lehetne sok ember élete.....

    Hát nem vagyok rá büszke: de az apám katona volt, nem sírhattam én sem lányként otthon, mert idegesítette a kőszívű és egocentrikus apámat a túlzó érzékenységem, és egyre jobban megszoktam, hogy mindent magamba kell folytanom, ha bajba jutottam egyedül kellett megoldanom, nem beszélgettek nagyon velem, akkor még fegyelmezett, magamba fordulós és egyre szorongóbb kislány lettem, akit nem értékeltek túlságosan, mert a legfontosabb mindig a családunkban az apám hangulata volt......
    Az anyukám villámhárítóként működött és mindig az apámnak kellett neki is megfelelnie......
    Velem nem tudtak mit kezdeni, mert problémákat okoztam folyton a kreatívkodásaimmal, kíváncsiságaimmal, mindig mindenről lebeszéltek és jó sokáig hagytam is ezt......
    Sokáig nem is akartam férjhez se menni, annyira féltem, hogy ilyesmi férfit választok és alá kell rendelődnöm....
    28 éves korom körül kezdtem csak lassan magamat megtalálni, addig sodródtam, sokáig buliztam, nem is bántam jól magammal, kerestem a veszélyes helyzeteket.... sokszor az életemhez sem ragaszkodtam , mert nem találtam a helyem.....
    Pedig találkoztam sok helyes-rendes fiúval, de akkor nem tudtam mit kezdeni velük, mert nekem nem volt természetes az sokáig, hogy érdekes és értékelhető ember vagyok.....
    Aztán kezdetem lassan felfedezni magam, rátaláltam a Férjemre, sikerült két kis csodalényt összehoznunk, lenyugtatott a harmónia.....
    A gyerekek segítettek némileg javítani a kapcsolatomon a szüleimmel, de képtelen vagyok nekik megbocsájtani azt, hogy félelemben nőttem fel közöttük, nem kényeztettek, nem kaptam tőlük bíztatásokat, melyek híján elég sok lépéshátrányt szenvedtem.....
    Kettősség van bennem, kemény és bátor vagyok , ha kell, de ugyanakkor ott van bennem a mérhetetlen érzékenységem is......
    Igazából a 42. évemtől érzek erős énleválást magamban, mert eljutottam arra a pontra, hogy nem tudom eltűrni tovább senkinek, ha rosszul bánna velem, nem bírom elviselni az igazságtalan helyzeteket és már nincs kedvem mindenkinek megfelelni....... Hát nem volt egyszerű ez az évem, tanulságos volt, sok energiátlan kapcsolatot felégettem magam mögött és elkezdtem végre előre nézni és nem borongani, ahogy korábban, folyton elgáncsoltam magam....
    Amikor elvesztettem a legutóbbi munkahelyem ( pszichoterrorista főnököm szívta az energiáim ronggyá...), szinte fellélegeztem, mert azt éreztem, valami jó dolog fog következni az életemben......
    Ebben a stádiumomban vagyok most...., a Meska által készíthetem a textiltárgyaim, és ez az én napi terápiám, sokáig morcos és gyanakvó voltam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy annyi kedves és jószándékú emberrel akadok folyton össze, hogy az eltemetett hitem és örömeim visszanyertem.... és újra pozitívabban látok mindent magam körül ....... és hálás vagyok folyton a kedvességekért........., mert én nem ebben nőttem fel és még mindig hurcolom magamban, hiába vagyok lassan 44 éves márciusban........

    VálaszTörlés
  14. Jajj! Ahogy leírtad a múltad, nagyon emlékeztetsz Anyukámra! A nagypapám is ilyen volt.... Mondjuk ehhez képest, vagy éppen ezért hatalmas törés volt az életünkben, amikor elment.
    Én egy nagyon optimista ember vagyok..... (márha nem rólam van szó.....)
    Jó dolog élni! Talán a legjobb, és igenis nekünk itt ebben a kis országban hálásnak kell lennünk! Változatosak az évszakaink, szépek a tájaink és csodás állatvilágunk is van. Ebből sok jót lehet meríteni! És nagyon szép korban élsz szerintem: megvan az egészséges tapasztalatod, hogy a tündérkéid tényleg sokat adjanak!
    (...nem akarlak elkeseríteni: nemsokkal vagy fiatalabb Anyunál: ő most lelt rá a nyugalmára!Remélem így is marad!)

    VálaszTörlés
  15. Köszi, Detti!
    Igazad van, persze arra törekszem már én is, hogy a meglévő jó dolgokba kapaszkodjak márcsak azért is..., mert ez az egyetlen esély ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.....
    Azért az ország közviszonyai nem annyira tetszetősek, mert sokmindent kellene változtatni ahhoz, hogy több ember jobban érezze magát állampolgárként és büszkébb lehessen arra, hogy itt él..... ÉLn nem mindig vagyok erre büszke...., inkább ránk kellene, hogy büszke legyen az ország vezetése, hogy eltudjuk viselni még mindig a sok méltatlan helyzetet, melybe sodornak folyton........... Most képtelen vagyok hálás lenni azért, ami nincs jól lerendezve körülöttünk.......
    A mikrokozmoszom rendezett természetesen...., hisz arra törekszem, de ha kilépek azon kívülre sok dolog van, mitől képtelen vagyok passzívan nyugton maradni......
    De ez már legyen az én bajom.... :))))))

    VálaszTörlés