......Hát így fogadott a Balaton, és miért is nem csodálkoztam mindezen? Az elmúlt hét sok időt adott arra, hogy kisímítsam az időközben megszaporodott belső ráncaim.....
Óhatatlanul is Tisza Kata gondolatai között sétáltam: Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése